Cuki, csipkés-muffinos dobozka

Click here for the English version (author's translation)!

Majdnem egy évnyi kihagyás után úgy érzem, van energiám újra belevágni a blogolásba.
Nem tudom, veletek elő szokott-e fordulni - velem rendszeresen megtörténik -, hogy megláttok valamit egy boltban, és azonnal beindítja a fantáziátokat, hogy mit lehetne belőle csinálni. Így történt ez velem, és ezzel a kis hexagon (hatszögletű) dobozkával. Csak a kezembe akadt, és megihletett...
Úgy gondoltam, kíváncsiak lehettek, hogy mit is láttak "lelki szemeim", így talán a legjobb, ha amolyan oktató-jelleggel, lépésről lépésre leírom, és megmutatom, mit is lehet kihozni egy ilyen kis dobozból.
(A képek továbbra is hagynak némi kívánnivalót maguk után, de azért igyekeztem a tőlem telhető legjobbat kihozni a körülményekből.)
Szeretném megjegyezni, hogy semelyik bolt, cég nem fizetett, hogy az ő termékeit használjam/mutassam, pusztán azért nevesítem őket, mert jelenleg ezeket használom!

I. Előkészületek
Először is itt van nekünk ez a csinos kis, hexagon alapú fadoboz, rézszínű zsanérral és csattal. Méretei: magasság ~ 4 cm; átmérő ~ 7 cm; külső kerület ~ 23 cm; belső kerület ~ 16 cm; belső mélység összesen ~ 3 cm.

Másodszor pedig vannak mindenféle eszközeink és alapanyagaink, hogy ebből a "pucér" kis dobozból valami szépségeset és egyedit alkossunk:

Amiket használtam:

• Rayher Easy Glue barkácsragasztó
• Lefranc & Bourgeois Déco akrilfestékek (Wedding pink és Snow white színekben)
• Pentart decoupage ragasztólakk (glitteres)
• Pentart Crackle Medium egykomponensű repesztőlakk
• Stamperia Vernice Protettiva fényes akril lakk (vízbázisú fedőlakk)
• Rayher öntapadós félgyöngyök (a strasszok helyett inkább ezeket választottam)
• 1 méter horgolt pamut csipkeszegély (a papírcsipkét végül kihagytam)
• muffinos szalvéta
• ecsetek
• olló
• csavarhúzó (mindig csak akkor jut eszembe, amikor már kell >.<)

Az előkészületekhez tartozik, hogy a dobozt "fémmentesítjük": lecsavarozzuk a csatot és a zsanért, hogy ne kelljen kerülgetni őket a későbbi munkák során, és ne kenjük össze őket. Illetve a csipkét is csak így tudjuk alattuk elvezetni.
Tipp: én ilyenkor az alkatrészeket egy kis kupakba, vagy "kindertojásba" szoktam tenni - utóbbi azért jó, mert lezárható, és így még kevesebb az esélye annak, hogy a kis csavarok elkeveredjenek.

II. Alapozás
Nem kötelező művelet, ha elég világos alapra dolgozunk, nem feltétlenül szükséges. Illetve, ha a szalvéta mintája megkívánja (pl. havas táj, fehér virág), elegendő csupán a minta alatti részt alapozni.
Mivel én a repesztés alapjául is fehéret szerettem volna, úgy döntöttem, a legegyszerűbb, ha az egész dobozt lekenem fehér akrilfestékkel. Hogy egészen szép legyen a fedés, két rétegben tettem fel (a képen a felső rész egy-, az alsó rész már két rétegben lekent).
Tipp: ha szeretnénk elkerülni az "ecsetcsíkokat", használjunk szivacsecsetet vagy egy kis szivacsdarabot - én mosogatószivacsot szoktam felkockázni - a festék egyenletes eloszlatására (kis "tunkoló" mozdulatokkal).

III. Decoupage
Magyarul szalvétatechnikának nevezik ezt az eljárást. Először kivágjuk a szalvétából a kívánt mintát (esetünkben a két cuki muffint), majd óvatosan rétegeire bontjuk - csak a legfelső, színes rétegre lesz szükségünk. Lekenjük a szükséges felületet a ragasztólakkal - én a doboz tetejének külső és belső oldalára is tettem mintát. Ügyeljünk az elhelyezésre! Figyeljük, hogy hol van a csat és a zsanérok helye, hol fog nyílni a doboz! A beragasztózott felületre rásimítjuk a vékony szalvétákat (én egy száraz, puhaszőrű, lapos ecsetet szoktam használni a simításhoz). Miután megszáradt, még egyszer átkenjük a mintákat a ragasztólakkal - én a biztonság kedvéért gyakran két rétegben is átkenem.
Tipp: én glitteres, azaz csillámporral finoman megbolondított ragasztólakkot használtam, a pazarabb hatás kedvéért, de természetesen a csillámmentes változat is megteszi.

IV. Repesztés és festés
A repesztőlakk felkenéséről nem csináltam külön fotót, ugyanis mivel színtelen, nem lett volna semmi változás a fentihez képest. Az egyfázisú repesztőlakk tulajdonképpen annyit csinál, hogy a száradás után rákent festékréteget összerántja, és az így keletkező repedésekben kilátszik, ami a lakk alatt van - ez lehet a tárgy eredeti színe (pl. nyers fa), vagy lehet egy előző festékréteg (esetünkben a fehér alapozás).
Vigyázat! A kétfázisú repesztőlakk más anyag, erre a célra nem megfelelő (ne helyettesítsük vele az egyfázisút)!
Tehát felkenjük ezt a speciális lakkot a repeszteni kívánt helyekre: én a doboz tetejére kentem, a muffin köré, és az alsó részének mind a hat oldalára (későbbi képeken majd látható lesz). Ha megszáradt a lakk, fessük át az egész felületet a főszínnel (itt a rózsaszín), ügyelve a szalvéta-muffinokra! Én a repesztőlakkal nem kezelt részeken dupla rétegben vittem fel a festéket, hogy szebben fedjen.
Tipp: A legtöbb repesztőlakkra (a kétfázisúakra is) igaz, hogy nem szabad nagyon spórolni velük. Bőségesen vigyük fel a felületre, lehetőleg minél kevesebb mozdulattal. És ebben a szellemben vigyük fel a rákövetkező festékréteget is! Ha túl vékonyan kenjük, vagy nagyon összepacsmagoljuk, nem fog szépen repedni!

V. Csipkebordűr
Hihetetlen, hogy mennyire feldobhatunk bármit egy jól kiválasztott csipkeszegéllyel! Ennek az apró doboznak a nyílása köré, kívül-belül, alul-felül bőven elég volt 1 méter (még maradt is vagy 20 centi). Semmi extra: fogjuk a barkácsragasztót, bekenjük vele az oldalak szélét, és szépen rányomkodjuk, rásimítjuk a csipkét.
Én ezután már vissza is szereltem a fémalkatrészeket. (A baloldali képen látszik a csipke alatt a repesztés is! :D) De aki jót akar magának, ne türelmetlenkedjen, és hagyja az összeszerelést a legvégére!
Tipp: a ragasztót is egyenletesebben oszlathatjuk el ecset segítségével, tegyünk bőven a ragasztóból, mert egy részét be fogja szívni a csipke!

VI. Utolsó simítások
A csipke és a fémrészek kihagyásával az egész dobozt átkenhetjük 1-2 réteg fényes lakkal, így tartósabb lesz a munkánk. Illetve a tetejére, a hatszög sarkaiba egy-egy fehér színű, öntapadós félgyöngyöt ragasztottam, hogy ne legyen annyira "sík". Lehet cicomázni tovább, de ügyeljünk rá, hogy sokszor bizony a kevesebb több! Bélelhetjük még a belsejét dekorgumival, filccel, vagy kis, kitömött párnácskával.
Aki nem volt olyan kis türelmetlen, mint én, és nem szerelte eddig össze, most csavarozza vissza a helyére, az eredeti lyukakba a csatot és a zsanért! És... voilá!
Tipp: ízléses dísze lehet kedvenc polcunknak, miközben tarthatjuk benne legféltettebb mütyűrjeinket: apró fülbevalókat, piercingeket, gyűrűket, stb. De "csomagolásnak", vagy magának ajándéknak sem utolsó (ilyen esetben az illendőség kedvéért azért valamit tegyünk bele: apró ékszert, vagy legalább egy kis bonbont).

Ha eddig eljutottál, már csak egy van hátra, hogy kipróbáld magad! Természetesen a technikákat, ötleteket szabadon alkalmazhatod, módosíthatod, helyettesítheted más tárgyakra is, személyre szabottan. Csak a képzelet szabhat határt! (Az pedig, mint tudjuk: határtalan.) ;)
Remélem, ez a bejegyzés méltó volt az újjászületéshez, és remélem, még sok másik, hasznos, érdekes és/vagy szemet gyönyörködtető cikk követi majd! Kérdezni és értékelni ér, sőt, hagyhatsz kommentet is! Ha pedig valaki rászánja magát, és elkészít egy ilyen cukiságot, tiszteljen meg azzal, hogy küld róla egy képet, hogy kitehessem ide, kedvcsinálónak!
Köszöntem a figyelmet! Találkozzunk legközelebb is!
Jó alkotást mindenkinek! ^3^

Egy alkotó az alkotásról

Azt hiszem, handmadeseknek már ismerős az érzés, mikor mások nem tőlünk akarják meszerezni a kiszemelt terméket, hanem inkább megkérnek ismerőst, anyut, aput, másik kézművest, hogy csináljon "ilyet". Ez valahol fáj, de azt hiszem ugyanúgy le kell nyelnünk, mint a copycat-jelenséget. :/

Én úgy gondolom, egy igazi kézművesnek a terméke nem csak az anyag, amiből készült. Benne van a fantázia, a tervezés, az idő, a pénz, az energia, a precizitás, és nem utolsó sorban: a SZERETET, amit belefektet a munkáiba. Tulajdonképpen minden műve egy darab belőle, a lelkéből, az érzéseiből, egy kicsi önmagából, amit átadhat másoknak.
Nyilvánvaló, hogy szeretné, ha ez anyagiakban megtérülne neki, hiszen a művésznek is meg kell élnie valamiből (ő is lakik, eszik, utazik, öltözködik, meglepi a szeretteit jeles napokon, és az alkotásnak is vannak költségei). De ez nem szükségképpen jelenti, hogy a pénzért csinálja, amit csinál.

Akármilyen pici mütyűrt is adtam el, boldogság volt egy következő rendezvényen viszontlátni valakin.
Minden visszajelző levél, amiben azt írtátok:

"nagyon tetszik!"
"imádom!!!"
"pont ilyet akartam!""azóta le sem veszem!"
"hű, ez még szebb, mint a képen!"

- a pici kreatívos lelkemnek sokkal többet ér, mint a pénz, amit kifizettek érte. Így van ez a saját ötleteimmel és a megrendelésekkel egyaránt, a zsugorcuccokkal ugyanúgy, ahogy a gyantamotyókkal és a neszesszerekkel is.

Az alkotás olyan folyamat, amit nem feltétlenül ért meg mindenki. Hasonlít az álom megvalósításhoz, csak kicsiben. ^^' Hiszen tulajdonképpen megálmodunk valamit, megtervezzük, majd kivitelezzük. Ez már magában is örömet okoz. Az alkotás folyamata azonban "nem csak játék és mese". Egy-egy sikeres darab mögött akár több órányi hibajavítás, korrigálás, visszabontás, selejt földhözcsapkodás, kudarc, sírás és hiszti lehet (az ablakon kidobott alapanyagokról már nem is beszélve). xD Ez velejárója a dolognak. Minden munka egy-egy harc, amit meg kell vívni. Harc az anyagokkal, az idővel, a türelemmel, a szerencsével, de legfőképpen: ÖNMAGUNKKAL.
De a győztes csata ízénél nincsen édesebb!!!
Mikor elkészül, és olyan, amilyenre szerettük volna, és azt mondjuk: megérte a sok szenvedés! ...felemelő.

Ennél csak egy felemelőbb érzés van: amikor a művünk olyasvalakihez kerül, akit boldoggá tesz. Legyen az személyreszabott, rendelésre készült dolog, alapvető Banzaiság, vagy új termék - egy elégedett vásárlónál, egy boldog Banzaistánál nincs nagyobb öröm egy magamfajta Monsternek. ◠◡◠Azért írtam le ezeket, mert talán sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent nekünk az alkotás. Ez nem olyan, mint egy irodai munka, hogy napi x óra megvan, és x pénzt kapok érte, mert kell a családra. Ezt többségünk a "civil" munka mellett csinálja. Ez egy hobbi, az önkifejezés eszköze, valami, amiben kiteljesedhetünk...
Hogy miért csak hobbi és nem hivatás? Lássuk be, a történelem során a művészek (legyen az író, költő, festő, akármi) általában filléreken tengődtek. Sajnos, ez ma sincsen másként. Ennek több oka is van, ebbe most nem folynék bele. A lényeg: egy termék ára összetett dolog, de ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor is alapanyag + órabér. Ebből persze lehet engedni, de akkor hamar azon kapja magát az ember, hogy szinte ingyen osztogatja munkája gyümölcseit. És nincs annál lehangolóbb számomra, mintha a művemet valaki csak azért veszi meg, mert olcsó. Ne! Azért vegye meg, mert tetszik neki! Egy kézzel dolgozó művész olcsóságban amúgysem versenyezhet a tömeggyártott termékekkel. Teljesen más kategória.

Kaptam már olyan kritikákat, hogy amiket készítek, azok "túl tökéletesek". Nincs rajtuk jellegzetes kézműves "hiba" (maszat, ujjlenyomat, tökéletlenség). Nos, én kínosan törekszem a legjobbra. Nagyon figyelek a munkám tisztaságára, a kezem tisztaságára, a precíz vonalakra, a lecsiszolt élekre, a megfelelő arányokra, hogy olyan tárgy kerüljön ki a kezeim közül, amire büszkén mondhatom, hogy én készítettem. Így ezt a kritikát tulajdonképpen bóknak vettem. (Bár én szinte minden darabon látom, hogy bizony valahol van "hiba")
De itt és most kijelentem: Minden Banzaiság az én két kezem munkája! A kis koponyákat nem ebayről rendelem, és csak felragasztom egy csatra, hanem én terveztem, vágom, csiszolom, rajzolom, színezem, sütöm, festem, lakkozom, stb. (a fúziós bejegyzésben kaphat erről némi képet, aki kíváncsi). A gyanta cuccokat sem mástól veszem, hanem magam öntöm (mondjuk az első gyantás bejegyzéseimben kicsit írtam is a dolog nehézségeiről).

És az új termékek is egytől egyig az én munkáim. A kis kokeshi babákat valóban nem én festem a filcre, de ezt nem is állítottam soha. Viszont a csipkét köré kézzel varrom fel (gondosan szembe hajtva), ami nem kis munka, és had ne mondjam, mennyi ujjböködés... >.< A munka többi része ugyan géppel történik, de annak is megvan a maga technikája, és az sem 2 perc (a következő cikkben bővebben fogok írni a textil neszesszerekről). A filc tasikon kevesebb a gépi munka, és több a kézi, hiszen minden egyes pelenkaöltés kézzel kerül rá.
Aki még mindig nem hiszi, hogy ez nincs kész pikk-pakk, annak ajánlom figyelmébe a következő cikkeimet, de ide is jöhet megnézni, mennyi idő alatt és miből készül egy-egy szépség!

Továbbra is arra fogok törekedni, hogy a munkáim még igényesebbek legyenek. És ha valaki mégis úgy dönt, hogy inkább varrat egy másolatot mással, szíve joga. De nem érzem úgy, hogy szégyellnem kéne annyit kérni a munkámért, amennyit szerintem ér. Nem a meggazdagodás miatt, ez inkább egy fajta büszkeség. De persze, melyik alkotó ne szeretne pusztán a munkáiból megélni? nem fényűzően, csak átlag színvonalon. Mert abból élni, amit nagyon szeretsz csinálni - valljuk be -, a legjobb dolog a világon!

Az első fúzió

Végre megtöröm a csendet! Megtaláltam Nemu (眠 - gy.k.: a fényképezőgépem) kábelét - tanulság: a porszívózás hasznos! :D Ez azt jelenti, hogy végre felkerülhetnek a karácsonyi előkészületekről, és az azóta készült képek. Tehát van képanyag dekupázsról (fa, textil), festésről (fa, textil), ragasztgatásokról, lakkozgatásokról, és még ki tudja, mikről. A csend megtörésére mégis valami különlegesebbet szeretnék írni.

Mondjuk róla:

Ő az első fúziós technikával készült medálom. Nem tudom, mennyire látjátok a lényeget a képen (lenni béna fotós), de van egy enyhe 3D-hatása. Ugyanis két réteg zsugorkából készült. Az alsó rétegen az ág és a háttér van, a felsőn a sakurák. Biztosan fogok még hasonlót készíteni - bár dupla munka és dupla anyag -, mert nagyon tetszik! Persze ezt a technikát is tökéletesítenem kell még, azért lett ebben hiba bőven (pl. az alsó rétegnek sajnos összeolvadt a "luka" >.<"), de alapvetően meg vagyok elégedve vele, mint első darabbal.

A továbbiakban leírom, hogyan is készült ez a medál - persze a finom kis csínjaimat-bínjaimat nem osztom meg, hogy egy kis titok nekem is maradjon. :P

Tehát először is: mi kell hozzá?

• vonalzó, ceruza, papír, zsírpapír vagy pausz, radír, stb. (a precíz mintatervezéshez)
• átlátszó zsugorfólia (lehet előrecsiszolt)
• olló (a méretre vágáshoz)
• irodai lyukasztó (tökéletesen alkalmas az akasztólyuk készítésére)
• színes ceruza (a rajzoláshoz, színezéshez)
• sütő (praktikus, ha tudjuk, mikor hány fokon süt - mikró nem jó!)
• átlátszó lakk, szerelőkarika, nyaklánc alap, stb. (a végső simításokhoz)

I. Tervezés
Sokszor hangsúlyozom, milyen fontos: A jó munka alapja a pontos tervezés! Miután kitaláltuk, mit szeretnénk, először is ki kell számolnunk, mekkora legyen a rajz, hogy a megfelelő méretű végeredményt kapjuk. Esetemben az állított téglalap 5 cm x 10 cm. Ebbe a keretbe tervezzük meg a minta elhelyezkedését - sacc/kb. hova kerüljön, mekkora legyen, stb... (a képek szokás szerint bénák, de a lényeg látszik)

II. Kidolgozás

Ekkor már ketté választjuk a mintát: háttérre (ágak) és előtérre (sakurák). A kettőt külön-külön dolgozzuk ki, hiszen két önálló képet akarunk összeforrasztani. A legegyszerűbb, ha a háttér rajzára zsírpapírt teszünk, és arra rajzoljuk a felső réteg mintáját. Megrajzoljuk a végleges verziókat, majd a kontúrvonalakat kiemeljük. Ne feledjük, hogy ha "megfordítós technikát" alkalmazunk - nem kötelező, csak szerintem szebb -, akkor a minta tükörképét kell megrajzolnunk!!!

 

III. Rajzolás és színezés
Kivágjuk a megfelelő méretű zsugorka darabokat. Nekem ez értelemszerűen 2 db 5x10 centis téglalap volt. (Aki csiszolatlannal dolgozik, az csiszoljon!) És kezdődhet a móka! Az egyik lapra felrajzoljuk a hátteret, a másikra a mintákat (vigyázzunk, hogy a felső rész mintái közé ne kerüljön se szín, se maszat, se semmi - szép átlátszónak kell maradnia!) Ne felejtsünk sütés előtt lyukasztani! Fontos, hogy pontosan ugyanazon a helyen lyukasszuk a két réteget (ha a két lapot egymásra tesszük, passzoljanak a lyukszélek)!

(a képen a háttérlap véletlenül fejjel lefelé maradt ^^")

IV. Elősütés
Hagyományos módon megsütjük a zsugorkákat, mint rendesen: 130-150 fokon. Mikor  kész, hagyjuk kihűlni! Ha üveghatásút csinálunk, ezután - továbbra is külön-külön - fordítsuk őket pofával lefelé, és süssük őket 200 fokon, míg kissé lekerekedik az élük. Nem biztos, hogy szükséges fordítva is elősütni, szerintem működhet a fúzió akkor is, ha kapásból arccal lefelé sütjük majd össze őket. Sőt! Lehet, hogy néhány hibám épp annak "köszönhető", hogy előre megforgattam. :/

V. Fúziós sütés

A két kihűlt zsugormányt szépen, precízen egymásra tesszük (miután összesültek, már nem lehet majd helyretologatni)! Alulra a háttér, rá a felső minta. Szélek, sarkok, lyuk(ak) stimmeljenek! Akár megforgatva sütjük, akár pofával felfelé, egyre ügyeljünk! Ne legyenek egymás felé (szembe) a csiszolt rétegek! Lehetőleg mindkét réteg egyfelé nézzen, különben épp az a hatás vész el, amit szeretnénk elérni! Ha jól emlékszem, ezt még magasabb hőfokon sütöttem (200°C felett).
Ha kihűlt, a színezett oldalát lakkozzuk, és voilá:

Dióhéjban ennyi. Rengeteg jó lehetőséget látok még ebben a technikában, csak ki kell ismernem a finom részleteket is.
Most már lehet némi fogalmatok róla, mit dolgozok egy-egy ékszerrel (a fúziós lépésen kívül a többit minden darabbal elvégzem), és ez még csak a "dióhéjban"-verzió. :Đ

A következő bejegyzésben majd az új termékeket szeretném bemutatni, de ezzel a cikkel már nagyon régen tartoztam a blognak! :)
Szép napot, jó alkotást!

További fúziós munkák: ITT

Konohás karácsonyi díszek

Van egy kis baráti közösség, amely a "KONOHA" nevet viseli. Aki ismeri a Naruto animét/mangát, tudja, mi az a Konoha. Aki nem tudja, kérdezze meg egy animés ismerősét! :P Amúgy a szó maga (木の葉) falombot jelent japánul. Én ugyan nem szeretem a Narutot, de barátom révén belekerültem a csapatba néhány éve. Idén is megrendezésre került egy találkozó "Mikulás alkalmából", és úgy gondoltam, készülök egy kis meglepetéssel a tagoknak.
A létszám nem 5 fő (magára a találkozóra cirka 25 fővel számoltam), és a tagokkal nem egyenrangú a kapcsolatom (vannak akikkel havonta-, van akivel kb. évente találkozom csak, és szinte nem is ismerem). De nem akartam diszkriminatív lenni, se túl sokat költekezni, vagy tolakodó lenni. Apró kis figyelmességgel szerettem volna meglepni a csapat minden tagját (azt is, akit akkor láttam először). No, és persze szem előtt tartottam, hogy a kézzel (és szívvel) készült ajándéknál nincs kedvesebb! :3 Eszméletlen módon kézenfekvő lett volna valami sütivel - stílszerűen mondjuk mézeskaláccsal - készülni. De nem vagyok nagy cukrász, illetve az is megfordult a fejemben, hogy talán más is készül sütivel.
Így emellett az egyszerű, viszonylag gyors, mégis személyes ajándék ötlet mellett tettem le a voksom.

Nem kellett hozzá sok:

• fa diszek - én cca. 7cm-es sötétzöld csillagokat vettem (40 pénz volt darabja)
• kontúrmatricák - az arany gyertyásat úgy választottam, hogy egy matrica kb. ráférjen egy csillagra, de mivel 25 csillag volt, és egy levélen csak 18 matrica, a többire fehér hópihéset vettem, amin különböző méretű pihék is voltak (560-ba került a két levél együtt)
• csillámragasztó, vagy akril festék - elég egy kis tubussal, még marad is bőven, én aranyat vettem a zöld mellé (200 forintba se került), festékből metál fényűt javasolok, olyat is lehet kapni "csőrös" tubusban (300-nál szerintem az sem kerül többe), de felvihetjük ecsettel is.
• némi dekorzsineg, vagy vékony szalag - ebből is aranyat vettem, hogy passzoljon, 15 centivel számoltam egy díszhez (120 forint volt 5 méter)
• apró édességek (nekem akadt pár csomag selyemcukrom, de lehet szaloncukor, vagy bármilyen egyesével csomagolt édesség megteszi)

Először gondosan felragasztottam a kontúrmatricákat: egy csillagra egy gyertyát. A gyertyák mellett kis csillagok is akadtak a levélen, azokat random "szétszórtam". A fennmaradó darabokra hópihék kerültek. Minimum 6-7 pihe minden csillagra.

Ezután a hátoldalukra egytől-egyig gondosan felrajzoltam a Konohát szimbolizáló stilizált levél mintát az arany csillámragasztóval. Aki nem ismerné ezt az anyagot: kb. olyan, mintha csillámport szórnánk átlátszó, folyékony ragasztóba. Mivel a tubusnak "csőre" van, viszonylag könnyű kezelni. Csak viszonylag - ugyanis a tubus megfelelő nyomáserősségét ki kell tapasztalni. Ha elrontanánk, nem kell megijedni, frissen könnyen letörölhető (zsepicsücsökkel, fülcucával finoman "helyre lehet pofozni"). Ha szorít az idő, tegyük őket mondjuk a radiátorra (száraz, meleg levegőn pikk-pakk megszárad)! Ez esetben ügyeljünk, hogy a kontúrmatricák ne legyenek kényesek a hőre - avagy ha félő, hogy "leolvadnak" (azaz elenged a ragasztásuk), inkább előbb csillámragasztózzunk, és ha az megszáradt, akkor matricázzunk!

Amíg száradtak a műveim, gondosan felvágtam az aranyzsinórt 15 centis darabokra, és előkészítettem a cukorkákat. A szaloncukorhoz hasonlóan csomagoltakkal nincs baj, de amiket gyárilag lehegesztettek, azokat nem olyan könnyű szépen rögzíteni. Így nemes egyszerűséggel egy bőrlyukasztóval egy-egy lyukat nyomtam a "hegesztésbe". Mire ezzel kész lettem, meg is száradtak a "levélkék".
Nem maradt más hátra, mint minden kis csillagba belefűzni a zsinórját, majd ráapplikálni a cukrot. Az epreset és a mentolosat a lyukasztás segítségével ráfűztem a zsinórra a dísz mellé, a meggyeset pedig egyszerűen csak ráhurkoltam a "húzókájánál" (ahogy a szaloncukrot is szokták, ha felteszik a karácsonyfára).

Ilyen, és ehhez hasonló díszekkel bárki kedveskedhet nagyobb társaságnak, hozzá nem annyira közel álló embereknek, ismerősöknek is. Nagyjából 2000 forintból meglephetünk eg 25 fős csoportot. Munkatársakat, osztálytársakat, sporttársakat, csoporttársakat, tanárt, szomszédot, kutyát, macskát, etc... :D Elég az egyik felére valami sztenderd karácsonyi minta, a másikra pedig valami személyesebb logó (pl. sportegyesületé, cégé), vagy felirat (pl. melyik évfolyam). Akik jobban ráérnek, a kontúrmatricák helyett is festhetnek (akár díszíthetnek egyszerű pöttyökkel, csillagokkal). Ügyesebbek próbálkozhatnak "pozitív töltésű" kanjikkal (mint a feng shui gyertyákon: szeretet, boldogság, jólét, szépség, stb). Klasszikus színválasztással (esetemben zöld-arany, de lehetne piros-zöld, piros-fehér, piros-arany, esetleg kék-ezüst, fehér-ezüst) és -mintákkal (csillag, gyertya, hópihe) egész egyszerűen nem foghatunk mellé! :P Így azoknak, akik a környezetünkben élnek, körülvesznek minket - akár nap, mint nap -, könnyen kedveskedhetünk csupán gesztus szinten. Mondjuk az ünnepek előtti utolsó munka- vagy tanítási napon...

...hiszen AJÁNDÉKOT KAPNI MINDENKI SZERET!

Gyantaságok - Round 2 - FIGHT!

Nos, még mindig nem adtam fel, hogy sikerítsek valamit műgyantából, csillámokból és matricákból.
A tökéletestől még messze vagyok, de mentségemre szolgáljon, hogy nagy fába vágtam a fejszémet!
Ráadásul másodjára egy másik márkájú gyantát próbáltam ki, ami teljesen más állagú és színű volt, hígabb volt, és lassabban is kötött.
No, de kezdjük az elején: A második triumvirátus egész jól sikerült.

 Egyedül a nyuszis színével nem békültem ki. Ugyanis alig látszik, hogy a felhőből esik az eső. Mivel az esőként funkcionáló szórógyöngyök majdnem pont olyan színűek, mint a háttér csillám. De ezzel a sorozattal viszonylag elégedett... lennék. Ha! Nem lennék türelmetlen és kíváncsi. :S Ugyanis nem bírtam ki a procedúra végét, és idejekorán kivettem őket, hogy megnézzem, milyenek. Így viszont a következő réteg "aláfolyt" az eddigieknek, hajszálnyi éleket képezve az eddig szép, sima felületeken. Tudom, hogy ez most így érthetetlen, ezt csak akkor érti meg az ember, ha megtapasztalja. :D A lényeg, hogy csak úgy tudtam eltüntetni ezeket az éleket, hogy a formákat "kikentem" gyantával, és visszahelyeztem rájuk a műveimet. Szóval mostmár a tetejük is szép. :)
További tanulság volt, hogy műgyantához strasszokat nem érdemes használni. Legfeljebb utólag ráragasztva. Ha belegondolok, tök logikus, de mikor beletettem őket, nem gondolkodtam el ezen. :D Szóval a strasszok a műgyantában egyszerű, színes, fényes korongnak látszanak. :P
A szomorú nyuszisból gyűrű lett, a Halloween-utánérzetből és a cukorfüggő nyuszi kigurumisból hűtőmágnes. Utóbbi háttere nem csillámból lett, hanem hologrammos flitterekből raktam ki. Elég brutál lett! O_O


Ez a három készült a másik anyagból:

 Jól látszik, hogy a matricák "elvándoroltak". :( Sajnos nem figyeltem rájuk, mert nem gondoltam, hogy ilyen komiszok lesznek. A polipka feljebb kúszott, a kártyák oldalra, a gyümölcsök pedig össze... Talán ez utóbbinak lett kárára legkevésbé. Mint kiderült a "vándorlás" a gyanta híg állaga miatt következett be. Nos, ha ez nem lett volna elég, a második körben is megszivatott a "drága". Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: a háttér díszeit a csillámréteggel öntöm le. Csak épp arra nem gondoltam, hogy ez a híg lötty a tetejére engedi lebegni a pufi matricákat. A gyümölcs-gyerekek köré pakolt csillagok a helyükön maradtak minden gond nélkül. De a polip alatti "Hello" felirat teljesen eltűnt, a kártyák mellé tett madárházikóból pedig csak egy rózsaszín folt látszik. Elkönyveltem tapasztalatnak. 3-ból 1... Ezt az anyagot többet nem akarom használni. >.<
Bár mentheti még a menthetőt a második vele készült szériával.

Az első kép, ami nappali fénynél készült (haha). Ezek közül majdnem mind vállalható. :D A koponyás-szivecskésen ugyan az egyik szív "befordult", de ezt általában mindenki csak akkor veszi észre, amikor mondom. :P A szomorú nyuszis 2.0 verziója jobban sikerült az elsőnél: a felhőcskét magasabbra tettem, több teret hagytam az esőcseppeknek, akik jobban is látszanak az élénkebb háttér előtt. A vigyorgó szives az egyik személyes kedvencem: Azt próbálja szemléltetni, mikor valaki "üldözve szeret" valakit. Szerintem egész jól kifejezi. :Đ Az egyetlen, ami nem tetszik benne, hogy a csillag-konfettik túlságosan beleolvadnak a háttérbe (kicsit több kék kellett volna bele, vagy más színű csillagokat kellett volna használni). Az utolsó, cukorkás amolyan kényszer-próbálkozás volt. A maradék anyagomat összekevertem, hogy mind felhasználjam, de kicsit több lett, mint amire felkészültem. Nagy hirtelenségben dekorcukrokat öntöttem bele.

Mivel a cukrok elég sok anyagot kiszorítottak - köszönjük, Archimédész -, azzal is kellett kezdeni valamit, így "megágyaztam" a következő 2-3 darabnak. Hogy tovább mikor folytatom, az még a jövő zenéje. De lehet, hogy holnap benevezek még egy adagra abból, amit először használtam. De még az is lehet, hogy megpróbálkozom a polimer gyantával. Ez ugyanis epoxi, és jóval drágább. Viszont könnyebben keverhető, és talán biztonságosabb is. még nem tudom, mi győz: a félelem az 1:100-as keverési aránytól, vagy a pénztárca?